Interjú Melher Dóra viselkedéselemzővel, a Mindset pszichológiai szaklap szakújságírójával

Mit gondolsz, melyek napjaink fő veszélyforrásai, amelyek hátráltatnak bennünket a karrier és magánéletünk közti egyensúly megtalálásában?

Rendkívül sok a veszélyforrás!  Egyik oldalról számtalan impulzus ér bennünket az online térben, melyek gyakran torzítják a percepkciónkat és bizonyos szempontból személyiségünket is. Másik oldalról azonban mindenképp említést érdemel az a szomorú tény, hogy gyakorlatilag semmilyen formában nem kapunk „felkészítést” a felnőtt lét kihívásainak megoldására. A probléma azért is összetett, mivel fejlett nyugati társadalmunk készséggel helyezi a fókuszpontot a karrier kiteljesítésére, természetesen a magánélet háttérbe szorítása mellett. A kettő közötti egyensúly megtalálása szinte lehetetlen feladatnak tűnik, vannak azonban fogások, melyeket érdemes lehet ismernünk. A legfontosabb veszélyforrásnak jelenünk összetett, kollektív társadalmi trendjét érzem, mely a fogyasztói társadalom attitűdrendszerével párosul. Sajnálatos módon, ezen folyamatok negatív berögződéseinket erősítik.

Sokak az anyagi bizonytalanságot tartják bűnbaknak, azonban a keleti világ kutatásai rendre azt bizonyítják, hogy elmaradott vidékek lakói boldogabb életet tudhatnak magukénak a miénknél. Mi lehet a pénz szerepe a harmónia megteremtésében?

Először is azzal kezdeném, hogy ezek az összehasonlítások nem feltétlenül állják meg helyüket! A nyugati, individualista értékrendszer és a keleti, kollektivista nézőpont nehezen fésülhető össze. Miért merem ezt ilyen egyértelműen kijelenteni? Amit látnunk kell a viszonyítás során, hogy más szociális beágyazódások jellemzik a két térséget. Ez egy komplett csomag, nem lehet pusztán a pénz dimenziójára lebontani. Ha szeretnék konkrétabb folyamatok szintjén gondolkozni, feltehetnénk a kérdést, hogy miért az anyagi oldalt érezzük a legszembetűnőbb különbségnek? Hiszen számtalan más faktort is egyidőben kellene mérnünk ahhoz, hogy megkapjuk a valódi boldogság és egzisztenciális biztonság értékét. Kezdve az intenzívebb és gyakoribb fizikai munkával, az eltérő étkezési szokásokon át, a differens médiahatásokkal bezárólag csupán pár olyan dimenziót említettünk, melyekkel a keleti kultúrákat jellemezhetjük az alacsonyabb fizetési ráta mellett. A boldogság mérése pedig egy igencsak nehéz terület, azt azonban tudjuk, hogy a fejlett nyugati országok mutatják a legmagasabb „virágzási indexet”. A pénz fontos eszköz lehet a kezünkben, képes azonban pontosan annyi kárt is okozni, mint amennyi előnyhöz juttathat egy személyt vagy közösséget.

Egyesek szerint már fiatal korban túl nagy kihívásokkal kell szembenéznünk. Mennyire értesz egyet ezzel az állítással és mit tapasztaltál saját életeden belül?

Igazából, alapvetően mindig az a könnyen „pánikoló” típus voltam. Ez már az általános iskolára is igaz volt, egy egyszerű matematika dolgozat is a világ végének hangulatát idéző stressz-szinttel párosult esetemben. Ebből kifolyólag tudom azt, hogy milyen érzés szubjektív, magunk által generált kihívásokkal szembe néznünk. Mindazonáltal azzal is tisztában vagyok, hogy milyen nehézségeket jelenthetnek szociális életünkben bekövetkező változások, az anyagi biztonság hiánya, vagy akár az egyetem és karrier frontján jelentkező feladatok – főleg akkor, ha ezek egyidőben okoznak problémát. A mai fiataloknak rengeteget kell küzdeni, nem volt ez másképp azonban szüleink korában sem. Ami jelentős különbségnek tekinthető, az az elvárások mértékében és a lelki készenlét, a tudatos döntések jellegében ragadható meg. A mai fiatalok könnyebben beszélnek lelki nehézségekről, tovább keresik önmagukat és a fogyasztói társadalom is extrém hatást gyakorol rájuk, mely sok esetben inkább hátráltató tényezőként van jelen a rendszerben. Azt is gondolom továbbá, hogy annyi inger ér bennünket egy átlagos hétköznapon, hogy azokra már kifejezetten nehéz adekvát módon reagálnunk. Ha valaki úgy érzikevés ideje jut arra, hogy minden helyzetet és feladatot képes legyen megoldani, akkor azt nagyon helyesen érzi! Komoly változtatások szükségesek ahhoz ugyanis, hogy a mai tempóban ki tudjunk teljesedni, melynek jelentős előmozdítója lehet a mindfullness, azaz a tudatos jelenlét gyakorlása.

Manapság a munkahelyi kötelességek, illetve a külföldi munkavállalás következtében gyakran megesik, hogy a családok „szétszakadnak”. Véleményed szerint a korszerű technológiai eszközök át tudják hidalni ezeket a távolságokat?

A technológiai fejlődés kínálta lehetőségek rendkívül pozitív irányba képesek előre mozdítani szociális kapcsolatainkat. A technológia, habár rengeteg hátránnyal rendelkezik, elképesztő módon változtatta meg a fizikai szintű közösségek és párok, családok működését. Ennek részét képezi, hogy a leghétköznapibb kommunikációs csatornáink átalakultak. Egy-egy interneten folytatott párbeszéd megmenthet kapcsolatokat, mivel egyéni toleranciánk is módosult a másik személy fizikai szintű távollétét illetően. A közvetlen kontaktust természetesen nem pótolhatja egy Skype beszélgetés, meghosszabbíthatja azonban az adott kapcsolat élettartamát. Ebből kifolyólag értelmetlen lenne démonizálni az internet kollektív világát, hasznosan kell azonban felhasználnunk azt az időt, amit a másik személyre fordíthatunk azon keresztül. A különböző eszközök hasznosságát egy haranggörbéhez hasonlíthatnánk. Miután kialakulnak a társalgási szokások a távolsági kapcsolat során, a másik személy jelenlétének hiánya pozitív irányba mozdíthatja el a belső elköteleződést. Egy bizonyos idő után azonban a felívelő görbe lassú hanyatlásba kezd, egy idő után már sajnos nem lehet elegendő az internetes kommunikáció. A mi feladatunk itt is az, hogy megfigyeljük a másik reakcióit, próbáljunk meg tudatosak maradni és mi magunk is törekedjünk az interakcióra. Számtalan párt látok, kiknek esetében a kapcsolat végét jelentette egy külföldi egyetemi képzés vagy munka. Sokszor azonban ez nem a puszta távolság eredménye, sokkal inkább a felek által eszközölt (vagy nem eszközölt) kommunikációs hiány jelentett problémát. Mivel ugyanis, kommunkáció és kommunikáció között is különbség van. A mély párbeszédekre, az érdeklődő és elvont társalgásokra épp annyira szükség van, mint arra, hogy megvitassák az adott személyek az aktuális munkahelyi eseményeket.

Szerző: Gál János